Farkas Edit - 2015

JUST2893

Kulturális tevékenysége kiemelkedő. Az elmúlt négy évben az iskolai kulturális élet legmeghatározóbb alakja.

Rendszeres résztvevője az iskola ünnepi műsorainak. Szereplőként, műsorvezetőként a négy év alatt szinte az összes iskolai rendezvényen szerepelt.

Kilencedikes kora óta eredménnyel vett részt az iskolai szavaló- és prózafelolvasó versenyeken.

A Klasszikus Erdélyi Magyar Irodalom Kárpát – medencei Prózafelolvasó Versenyen 2013-ban 1. helyezett, tavaly a 2., idén a 3. helyen végzett.

2014-ben az Országos Szép Magyar Beszéd versenyen az Anyanyelvápolók Szövetségének különdíjában részesült. Az idén a győri országos döntőben ugyanezen a versenyen - iskolánk történetében elsőként – kiérdemelte a régen áhított Kazinczy-emlékérmet.

Eredményesen vett részt a Kárpát-medencei Arany János Balladamondó Versenyen is.

Emellett kiváló a tanulmányi eredménye, megszerezte az EBC*L „A” modul bizonyítványt. 2013-ban a „Légy önmagad kontrollja” iskolai fogyasztóvédelmi versenyen a győztes csapat tagja.

Évek óta foglalkozik versírással. Nemrég jelent meg a Publio kiadó gondozásában a „Tiszta szemmel” című önálló kötete.

Kiemelkedő kulturális tevékenysége, szerénysége, sokoldalúsága alapján adományozzuk számára a Rákóczi Művészeti Nívódíjat.

Please publish modules in offcanvas position.