Kitti több tantárgyból is részt vett iskolai, megyei és országos szintű megmérettetésen. A versenyeken méltón képviselte iskolánkat, mindig szép eredményekkel tért haza.
Az elmúlt négy évben megyei szintű matematikaverseny eredményhirdetése nem zajlott az ő jelenléte nélkül.
A Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei eredményhirdetésén kétszer hozta el az első, és kétszer a második helyezést, valamint csapatverseny kategóriában is kétszer végzett első helyen. A verseny országos döntőjén az előkelő 9. helyezést érte el.
A Bács-Kiskun Megyei Matematikaversenyen – tanulmányai során – egy első, és három második helyezést szerzett.
Rendszeresen indult programozási versenyeken, és minden évben részt vett a Szakács Jenő Megyei Fizikaversenyen is, ahol 2017-ben a megyében első helyen végzett.
A reál tantárgyak versenyei mellett humán területen is vannak szép eredményei.
A tavalyi tanévben az Orosz klasszikusok nyomában műveltségi vetélkedőn csapatával az országos döntőn a 7. helyet szerezték meg.
Az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati versenyen megyei első, országos 10. helyezéssel büszkélkedhet.
Sokoldalúságát és önzetlenségét mutatja, hogy rendszeres önkéntességet vállal az elsősegélynyújtó szolgálatoknál, valamint Megyei Elsősegélynyújtóversenyen 2. helyezést ért el.
Tanulmányi eredménye jeles illetve kitűnő volt a négy év során. Az iskolai informatikai tanórák keretében megszerezte a Cisco Hálózati Akadémia nemzetközileg elfogadott oklevelét és ECDL bizonyítványt szerzett. Angol nyelvből középfokú komplex nyelvvizsga bizonyítványt szerzett.
Emellett közösségi munkája is kiemelkedő, többször szerepelt iskolai ünnepségeken. Tagja az ODB-nek és az osztályközösség nélkülözhetetlen, meghatározó személye.
Kitti tehetségével és segítőkész jellemével kivívta diáktársai és tanárai elismerését.