Tizenkét éven át mindvégig kitűnő tanuló volt. Tehetsége, szorgalma, céltudatossága példaértékű. Kimagasló eredményeket ért el matematikából és közgazdaságtanból. A Gordiusz matematikaversenyen a kilencedik évfolyamon második, a tizedik évfolyamon első helyezést ért el, ebben a tanévben pedig harmadik helyezett lett a megyei fordulóban.
Közgazdaságtanból a Szakmai Előkészítő Érettségi Tantárgyak Versenyén versenyén bejutott az országos döntőbe, ahol sikeres szerepléséért 50 többletpontot kapott az egyetemi felvételihez.
Angol nyelvből sikeres „C” típusú nyelvvizsgát tett.
Kiváló tanulmányi eredményei mellett a sportolást mindig szívügyének tekintette. 12 éves koráig rendszeresen atletizált és úszott, majd a KFC ifjúsági csapatában kezdte meg labdarúgó pályafutását. 2005-2006-ban tagja volt az NB III-as Alföldi csoport ifjúsági bajnok csapatának. 16 éves kora óta a KFC felnőtt csapat tagja, az iskolai futballcsapat meghatározó egyénisége. A 2009-es Rákóczi Kupán elnyerte a „Tekó legjobb játékosa” címet.
Küzdőképessége példamutató, eredményeivel tovább öregbítette iskolánk hírnevét.
2009. április 25.
