Gimnáziumi osztály (kódja: 0001)

A gimnáziumunk története

Az intézmény 2015-től minden évben indít négyosztályos gimnáziumi osztályt is. Az elmúlt tanévekben az első két évfolyam végzett már, eredményeikre igen büszkék vagyunk.

A magyar gimnáziumok elvárt teljesítményszintjét szépen hozták a tanulók mind matematikából, mind szövegértésből. Átlag feletti teljesítmények is vannak a tarsolyunkban több évfolyamom. Mindkét végzett osztály az évfolyama egyik legjobb érettségi átlagával zárt, közülük számos remek emelt szintű érettségi eredménnyel. A végzettek közel 40%-a középfokú nyelvvizsgával is rendelkezett, így nem lepődtünk meg azon, hogy 45%-uk folytatásnak a felsőoktatást választotta, 30%-uk pedig a Rákóczi érettségi utáni szakképzésein tanult tovább.

 

gim02

A figyelemreméltó tanulmányi munkájuk mellett a legtöbb közösségi eseményünknek is aktív résztvevői a gimnazisták, legyen szó ünnepségekről, rendezvényekről vagy akár a színjátszó kör előadásairól. Követhettük diákjainkat egy kereskedelmi televízió közgazdasági vetélkedőjének televíziós adása során, de ott lehettünk velük az egyik leghíresebb budapesti egyetem versenyének döntőjében is.

A gimnáziumi képzésünk legfontosabb célja a sikeres közép, vagy emelt szintű érettségi megszerzése, amelynek birtokában nyílnak ki a legkeresettebb felsőoktatási intézmények kapui.

A gimnazistáink által előszeretettel választott felsőoktatási irányok a gazdasági, informatikai, műszaki, egyre népszerűbbek a humán szakok is, de nem kevésbé kedvelt a logisztika, kereskedelem, szállítmányozás területei sem. Akinek egyértelműen az egyetemi továbbtanulás a célja, annak a gimnázium lehet a jó döntés, de annak is lehet ez a járható út, aki még évekkel el szeretné halasztani az életpályájáról szóló nagy elhatározást.

 

A gimnáziumunk szakmai alapjai

A gimnáziumi képzésünk szakmai alapját a NAT által előírt négyévfolyamos gimnáziumi tanterv adja bővített matematika és idegen nyelv óraszámmal. Ezt alakítottuk át, formáltuk egy kicsit egyedivé, hoztuk létre így a mi tekós gimnáziumunkat. Olyan gyakorlatias tudást adtunk hozzá, amely a középiskolából egy modern világba kilépő fiatalok számára nélkülözhetetlen.

A gimnazisták 9-10. osztályban még ugyanazt tanulják, de a 11. évfolyamtól már választhatnak az iskola által kínált egyedi lehetőségek közül. A választásukat, elképzelésüket a 10. évfolyam végén mérjük fel.

 

Specializáció

Akik az érettségi után elsősorban a felsőoktatási továbbtanuláson gondolkoznak, a felsőoktatási intézmény felvételi tantárgyaival, a megcélzott diplomával összefüggésben választhatnak specializációt. A specializáció magasabb óraszámban jelenti a meglévő, vagy új tantárgyak tanulását, új tartalmak elsajátítását. Célja a szélesebb látőkör kialakítása és a továbbtanuláshoz szükséges emelt szintű érettségi vizsgára való felkészülés.

 

A legnépszerűbb választási lehetőségek a rájuk jellemző tantárgyakkal:

  • Informatikai specializáció (informatika)
  • Közgazdasági specializáció (gazdasági ismeretek, informatika)
  • Idegen nyelv specializáció (angol/német nyelv)
  • Humán tudományok specializáció (magyar nyelv és irodalom/történelem)
  • Reál tudományok specializáció (fizika/kémia/biológia/földrajz)

A mindenkori tanulói igények és a lehetőségek alapján akár új irányok bevezetésére is módja van az intézménynek.

Azoknak a gimnazistáknak is kínálunk specializációs lehetőséget az érettségi tantárgyakból, akik nem feltétlenül lépnének tovább a felsőoktatásba, hanem az érettségi utáni kétéves technikusi szakmakínálatunkból választanának. Minden diákunknak lehetősége van erre, ebben az esetben a specializáció elsősorban nem többlet tananyagról szól, hanem a meglévő tudás további gyakorlásáról a középszintű érettségi magabiztos megszerzése céljából.

Egyebek:

Minden tekós tanulónak lehetősége van az érettségi bizonyítványa mellé az iskola által kínált ECDL, EBC*L és a CISCO nemzetközi bizonyítványok megszerzésére is.

 

 

gim01

gim05

 

gim03

gim04

03 kozgtech


Közgazdasági technikumi osztály (kódja: 0013)

Gazdálkodás és menedzsment ágazat

Képzési időtartam: 5 év

Ösztöndíjas képzés.

A képzés során a tanulók az irodai munkához nélkülözhetetlen adminisztrációs, informatikai és gazdasági szakmai ismereteket sajátítanak el, így a vállalkozások működtetésében, a termelő, szolgáltató vállalatoknál, illetve az államigazgatási intézményekben fontos szerepet betöltő gazdasági és ügyviteli szakemberekké válnak.

 

A képzésben részt vevő tanulók 5 éven át havi ösztöndíjat kapnak. Ennek összege 2022. szeptember 01-től a 9-10. évfolyamon várhatóan 8.000 Ft, 11. évfolyamtól pedig a tanulmányi átlag alapján elérheti az 59.000 Ft-ot is.

 

A technikumi tanulmányok első két évét (9-10. évfolyam) ágazati alapoktatásnak nevezzük.

Ágazati alapoktatás során megismeritek a gazdasági élet szereplőit, a munkaviszony létesítésével és megszüntetésével kapcsolatos teendőket.

Képesek lesztek:

  • a hétköznapi és gazdasági viselkedéskultúra szabályait alkalmazni,
  • megkülönböztetni a vállalkozási formákat,
  • elvégezni a különböző vállalkozási formák alapításához, működtetéséhez, megszüntetéséhez kapcsolatos adminisztratív teendőket,
  • alapvető statisztikai számításokat végezni,
  • online banki szolgáltatásokat használni,
  • dokumentumokat létrehozni, módosítani (tízujjas vakírás segítségével).

 

Az ágazati alapoktatás után kezdetét veszi az ún. szakmai oktatás (11-12-13. évfolyam). A szakmai oktatás három évére szakosodhattok. A továbbiakban a kínált két szakmát részletezzük, melyek közül a többség által választott kerül megszervezésre. (Azonos számú jelentkezés esetén a pénzügyi-számviteli ügyintéző szakma indítása történik.)

 

Pénzügyi-számviteli ügyintéző (5 0411 09 01)

A pénzügyi-számviteli ügyintéző számítógépes programok segítségével elvégzi a könyvelési feladatokat, a bankszámlával, bérszámfejtéssel, adókötelezettséggel kapcsolatos tevékenységeket, nyilvántartásokat vezet, elektronikus ügyintézési feladatokat lát el.

Szakmai oktatás során megismeritek a vállalkozások számviteli, pénzügyi, adózási, ügyviteli feladatait, a könyvelés szabályait, a pénzügyekkel kapcsolatos hazai és nemzetközi szabályozásokat.

Képesek lesztek:

  • könyvelni a gazdasági eseményeket, főkönyvi és analitikus nyilvántartásokat vezetni,
  • értékpapír, valuta és devizaműveleteket végezni, azokat nyilvántartani,
  • adóbevallást készíteni (elektronikus formában),
  • pályázatot előkészíteni,
  • üzleti tervet készíteni.

szakma reszletes leirasa 400x60 pdf

  

kg 02 kg 03 kg 04 kg 05

04 logtech

Logisztikai technikumi osztály (kódja: 0012)

Közlekedés és szállítmányozás ágazat

Képzés időtartama 5 év.

Ösztöndíjas képzés.

A műszaki és gazdasági alapismeretek elsajátítása után a fuvarozással összefüggő területek, a szállítmányozás, logisztikai szervezés komplex tevékenységeit sajátítjátok el.

A képzésben részt vevő tanulók 5 éven át havi ösztöndíjat kapnak. Ennek összege 2022. szeptember 01-től a 9-10. évfolyamon várhatóan 8.000 Ft, 11. évfolyamtól pedig a tanulmányi átlag alapján elérheti az 59.000 Ft-ot is.

 A tanulmányaitok első két évében (9-10 évfolyam) az ágazati alapoktatás során megismertek a háztartások, vállalkozások, állam pénzgazdálkodását.

Képesek lesztek:

  • megkülönböztetni a vállalkozási formákat,
  • értelmezni alapvető jogi fogalmakat és a fogasztói jogokat,
  • közlekedési eszközöket összehasonlítani,
  • hatékony kommunikációra megadott helyzetben (írásban, szóban),
  • bizonylatokat kitölteni,
  • megkülönböztetni az áruforgalmi folyamat szakaszait.

 

Az ágazati alapoktatás után kezdetét veszi az ún. szakmai oktatás (11-12-13. évfolyam). A szakmai oktatás végén Logisztikai technikus szakmát szerezhettek. A továbbiakban erről olvashattok:

 

Logisztikai technikus (5 1041 15 06)

A logisztikai technikus megszervezi a beszerzést, az áru raktározását és az értékesítést, az áruk eljuttatását belföldi és nemzetközi forgalomban. Útvonalat tervez, díjszámítást végez, kiállítja és kezeli a kísérőokmányokat.

Szakmai oktatás során:

  • besoroljátok az árukat a megfelelő kategóriába (tűzveszélyességi),
  • veszélyes áruk szállításához kapcsolódó nyomtatványokat értelmeztek,
  • banki és pénzforgalmi dokumentumokat töltötök ki,
  • különböző országok pénznemeit váltjátok át (eladási, vételi árfolyamok alapján),
  • üzleti levelet készítetek,
  • kiválasztjátok adott áru fuvarozásához a leginkább megfelelő közúti, vasúti, légi, vízi járművet,
  • végrehajtjátok az üzemviteli feladatokat (kísérőokmányok kiállítása),
  • útvonalat terveztek belföldi és nemzetközi forgalomban, kapcsolatot tartotok az egyes szervezetekkel,
  • díjszámítást végeztek,
  • raktározáshoz kapcsolódó bizonylatokat töltötök ki,
  • szervezitek a raktár áruforgalmát,
  • számításokat végeztek a szükséges készletek nagyságának meghatározásához, rendeléshez, készletezéshez, hatékonyság megállapításához.

szakma reszletes leirasa 400x60 pdf

 

 

 

kg 04 kg 05

IMG 0086

 Informatikai technikumi osztály (kódja: 0011)

Informatika és távközlés ágazat

A képzés időtartama 5 év.

Ösztöndíjas képzés.

Az ágazat az informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltetéstől a hálózat-építésen át a szoftverfejlesztésen és tesztelésen túl a távközlésig széles spektrumban kínál lehetőségeket mindazoknak a fiataloknak, akiket érdekel az internet, a számítógép működése, vagy a programozás illetve a telekommunikáció.

 

A képzésben részt vevő tanulók 5 éven át havi ösztöndíjat kapnak. Ennek összege 2022. szeptember 01-től a 9-10. évfolyamon várhatóan 8.000 Ft, 11. évfolyamtól pedig a tanulmányi átlag alapján elérheti az 59.000 Ft-ot is.

A technikumi tanulmányok első két évét (9-10. évfolyam) ágazati alapoktatásnak nevezzük.

Ágazati alapoktatás során megismeritek a számítógép és a mobil eszközök működését.

Képesek lesztek:

  • szétszedni, összeszerelni számítógépet, karbantartási munkákat ellátni,
  • operációs rendszert telepíteni,
  • otthoni vagy irodai vezetékes és vezeték nélküli hálózatot összeállítani,
  • weblapot elkészíteni,
  • kisebb alkalmazásokat kódolni,
  • elektronikai kapcsolásokat összeállítani.

 

Az ágazati alapoktatás után kezdetét veszi az ún. szakmai oktatás (11-12-13. évfolyam). A szakmai oktatás három évére szakosodhattok. Egy szoftveres és egy hardveres szakterületből választhattok. A továbbiakban ezeket a lehetőségeket részletezzük:

 

Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus (5 0612 12 02)

Az informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető technikus biztosítja a hálózati eszközök, szerverek, és az alkalmazások összehangolt működését. Irodai és otthoni hálózatokat alakít ki, felderíti és elhárítja a biztonsági problémákat. Alkalmazásokat telepít, frissítéseket végez, használja a legmodernebb információs technológiákat.

 

Szakmai oktatás során megismeritek és használjátok:

  • a legelterjedtebb csoportmunka eszközöket és szolgáltatásokat (GitHub, Slack, Trello, MsTeams, Webex Teams),
  • a legmodernebb információs technológiákat (virtualizáció, felhőtechnológia, IoT, mesterséges intelligencia, gépi tanulás).

Hálózatokat és alkalmazásokat üzemeltettek, amelynek keretében:

  • hálózatokat alakítotok ki (STP, Link Aggregation, VLAN, OSI),
  • a hálózatokban működő kapcsolókat és forgalomirányítókat telepítetek és konfiguráltok,
  • elvégzitek a szükséges beállításokat (felhasználói igényeknek megfelelően),
  • elhárítjátok az esetleges hibákat,
  • kezelitek a frissítéseket,
  • mentéseket végeztek,
  • felderítitek és elhárítjátok a biztonsági problémákat,
  • hálózati monitorozást és hálózatfelügyeleti feladatokat láttok el,
  • a felmerülő problémák kezelésére, vagy hálózati folyamatok automatizálására programokat készítetek.

szakma reszletes leirasa 400x60 pdf

 

 

 

 

Szoftverfejlesztő és –tesztelő technikus (5 0613 12 03)

A szoftverfejlesztő és –tesztelő technikus (önállóan, vagy csapatban) webes-, asztali- és mobilalkalmazásokat tervez, fejleszt, tesztel és dokumentál. A webfejlesztésen túl adatbázisokat tervez és kezel, elsajátítja az új technológiákat.

 

Szakmai oktatás során megismeritek és használjátok:

  • a legelterjedtebb csoportmunka eszközöket és szolgáltatásokat (GitHub, Slack, Trello, MsTeams, Webex Teams),
  • a legmodernebb információs technológiáka (virtualizáció, felhőtechnológia, IoT, mesterséges intelligencia, gépi tanulás).

Szoftverfejlesztési feladatokat oldotok meg, amelyek keretében:

  • döntötök az alkalmazott programozási nyelvekről, keretrendszerekről,
  • szabványos, reszponzív megjelenést biztosító weblapokat hoztok létre és formáztok,
  • JavaScript nyelven kódolást, fejlesztést végeztek,
  • mobil eszközökre alkalmazásokat készítetek,
  • manuális és automatizált szoftvertesztelést végeztek, dokumentáljátok annak eredményét,
  • a felmerülő problémákat megoldjátok, elhárítjátok a hibát,
  • részt vesztek az IT-környezet telepítésében,
  • elvégzitek a munkakörnyezethez szükséges hálózatbiztonsági beállításokat.

szakma reszletes leirasa 400x60 pdf

 

 

 

kg 02 kg 03 kg 04 kg 05